Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Rólunk

AZ ORSZÁG ELSŐ OVIFOCI KLUBJA GYŐRÖTT ALAKULT

A győriek ma már büszkék rá, hogy csaknem tizenkét esztendeje Győrött alakult meg az ország első ovifoci klubja, melynek a város valamennyi óvodája alapító tagja. Az egész tanéven át kizárólag óvodás gyermekeket foglalkoztató, a győrihez hasonló foci klub nincs Magyarországon. Sőt, mint a külföldről Győrbe érkezett és érkező oktatási és sport delegációk is megerősítik, Európában sem.
Ez a klub nem csak a nevében a győri óvodásoké. Szakmai programja keretében nem válogatott, nem kizárólag ügyes kisgyermekek vehetnek részt a foglalkozásokon. A Győri Ovifoci Klub a labdás, játékos „ edzésekről „ , az ügyesség fejlesztésről, a mozgásról, az egészséges időtöltésről szól. Így a győri klub óvodai csoportjainak munkájába óvodájában bármelyik 5 – 6 éves kislány és kisfiú bekapcsolódhat.
Fontos hangsúlyozni, hogy óvodás korosztályú gyermekekkel az országban másutt is foglalkoznak szervezett keretek között, de nem óvodai időben. Továbbá szinte kivétel nélkül mindenütt válogatott gyermekek számára tartják a foglalkozásokat, majd részükre tornákat rendeznek.

A legfiatalabb korosztályú győri kisgyermekek sportegyesülete megalakításának ötlete és a klub alapítása Pálfalvi Gábor rádiós - igazgató nevéhez fűződik, aki már középiskolásként segédedzői oklevelet szerzett, majd végig járta azt a bizonyos edzői ranglétrát. A jó ideje UEFA licences labdarúgó edzői diplomával is rendelkező szakember, aki a vezetéselmélet oktatója volt a dr. Mezey György nevével fémjelzett UEFA edzőképző kurzusoknak, több európai futball nagyhatalom világhírű klubjainak utánpótlás nevelését tanulmányozta. Később pedig több cikluson keresztül a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás bizottsága alelnökeként, a diák - és iskolai albizottság vezetőjeként szervezte és irányította a honi diákfutballt.
Aztán 1999-ben lokálpatrióta győriként nagy fába vágta a fejszéjét, az országban elsőként egy a maga nemében egyedülálló kisgyermek klubot hozott létre szülővárosában. Közel két éves fáradhatatlan szervező munka eredményeként sikerült megnyernie a nemes ügynek, és az egyesület ügyvezető elnökének a helyi Kovács Margit óvoda vezetőjét, Knausz Lászlónét, a győri óvodák munkacsoport vezetőjét. Rajta keresztül pedig valamennyi győri óvoda vezetőjét, az akkori városvezetőkkel egyetemben. Továbbá a hajdani Rába ETO-nál dolgozó szakvezetést, Garami József mesteredzővel az élen, aki végül az ovifoci klub elnökségének tagja is lett, s ott a labdarúgó szakmát képviselte. Nem utolsó sorban az ügy mellé álltak az általános iskolák igazgatói, akik termet biztosítottak és biztosítanak hétről - hétre ma is az egyedülálló győri ovifoci program foglalkozásainak. Nélkülük ugyancsak nem jöhetett volna létre a Magyarországon, sőt az Európában is egyedülálló formában kisgyermekeket foglalkoztató klub.
Az ETO stadionban 1999-ben megtartott alakuló közgyűlésen valamennyi győri óvoda neve alapítóként került be az alapító okiratba. A klub létrehozásának elsődleges célja volt, hogy az 5 – 6 éves apróságok óvodai időben bejuthassanak a hozzájuk legközelebbi sportlétesítménybe, s ott szervezett keretek között életkoruknak megfelelő játékos, labdás foglalkozásokon hódolhassanak a mozgás, a testedzés örömeinek, s ismerkedhessenek a labdarúgás alapjaival.
A csoportvezetők – óvodapedagógus, testnevelő tanár, labdarúgó edző – egy az óvodás korosztályú kisgyermekek számára készült speciális szakmai kiadvány – készítői: Cs. Kovács László és Gáborfalvi László testnevelő - labdarúgó edző, a győri ovifoci klub csoportvezetői, lektorai: Garami József és Gellei Imre – ismeretanyaga alapján tartják a foglalkozásokat, s az „edzés látogatásokról” jelenléti ív készül, melyet havonta igazolnak az óvodák vezetői.

Az indulás elsősorban anyagi szempontból, mint a legtöbb esetben, sok bizonytalansággal járt. Az ígéretek nem mindig valósultak meg. A helyi önkormányzat nem különített el a város sportalapjából az alapvető működési költségekre egyetlen forintot sem. Továbbá az akkor még Rába ETO néven működő győri egyesület az együttműködési megállapodás ellenére sem mindig biztosította a csoportvezetők díját. Az induláshoz a legszükségesebbeket, a labdákat viszont Pálfalvi Gábor társadalmi elnök kapcsolatai lévén a Magyar Labdarúgó Szövetség segítségével megszerezte a klubnak. Sőt, a további felszerelések is megvásárlásra kerülhettek az akkor még működő Utánpótlás a labdarúgásért – Labdarúgás az utánpótlásért alapítvány jóvoltából, melyet a Győrött rendezett válogatott mérkőzés előtt adtak át az MLSZ vezetői a gyermekeknek. E kuratórium ülésein Piller Sándor, az MLSZ utánpótlás bizottsága elnöke, Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Berzi Sándor és Pálfalvi Gábor vettek részt.    

A későbbiekben a gyermek klub főtámogatója: Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala lett, s ma is évente biztosítja a csoportvezetők jelképes tiszteletdíját. Továbbá az egyesület évek óta együttműködik a Győri ETO FC-vel, mely az elnökségben képviselteti magát és a legügyesebb apróságok számára kiemelt továbbképzési lehetőséget nyújt. 
Az alakulás óta eltelt csaknem tizenkét esztendő alatt a klub csoportfoglalkozásain mintegy hatezer (!) győri óvodás gyermek vett részt. Az apróságok évről - évre a Magvassy Mihály sportcsarnokban színpompás ovifoci gála keretében adtak számot az év közben tanultakról szüleik és hozzátartozóik nagy - nagy örömére. Az eltelt több mint egy évtized alatt rangos vendégek sora látogatott el a klub rendezvényeire. Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, a legendás aranycsapat kiválóságai két alkalommal is díszvendégei voltak a győri ovifocis farsangoknak, majálisoknak. Egykori szövetségi kapitányok sora – Kovács Ferenc, Garami József, Verebes József - tette tiszteletét a kis egyesület tizedik születésnapjára szervezett grandiózus gálán, ahol a két győri olimpiai bajnok Palotai Károly és Keglovich László is együtt szurkolt a kis futballista palántáknak. A kispestit leszámítva eljött valamennyi magyarországi labdarúgó akadémia képviselője, egykori válogatott játékosok sora Győrbe, hogy ünnepeljen a jubileumát ünneplő gyermekszervezet vezetőivel és tagjaival.
Három éve a heti foglalkozások, edzések mellett a korábban szakmailag sokat vitatott „tétmérkőzések” , tornák is bekerültek a tanév programjába. Gyakorlatilag 2008 őszén tört meg a jég, ettől az időszaktól már tornák keretében is találkoznak egymással a győri óvodákat képviselő ovifoci csoportok játékosai. A 2008/2009-es és a 2009/2010-es tanévekben a Győri Ovifoci Klub – valamennyi tagjával, óvodájával – részt vett a Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett országos seregszemlén, ahol az évközi folyamatos képzés mellett önálló körzetként rendezte meg az őszi, téli és tavaszi tornákat. A Győri Ovifoci Klub jóvoltából az óvodás korcsoportban az ország legtöbb kis futball csapatával a Rába parti megyeszékhely, és Győr – Moson – Sopron megye büszkélkedhetett. A 2010/2011 – es tanévet 2011. június 4 – én az ETO Parkban látványos ovifoci fesztivál keretében búcsúztatta a győri gyermek klub. Húsz óvoda huszonnégy csapata lépett pályára. Az ünnepélyes megnyitón a rendezvény fővédnöke, Borkai Zsolt Győr város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke külföldi útja miatt Szombati – Serfőző Eszter, a Városmarketing és Sportfőosztály főosztályvezetője köszöntötte a kis focistákat és a közönséget. Ezt követően abból az alkalomból, hogy a közelmúltban a Nemzet Sportolójává választották Buzánszky Jenőt, az aranycsapat tagját, a győri fesztivál egyik díszvendégét, Knausz Lászlóné, ügyvezető elnök asszony a gyermek klub nevében egy csiszolt üveg diplomát nyújtott át a 86 esztendős sportembernek.